ezek-a-legfontosabb-vezetoi-tulajdonsagok

A karizmatikus vezető főbb jellemzői

Bizonyára a te ismeretségi körödben is van olyan erős, közkedvelt személyiség, akinek soha nem jelentett gondot az ismerkedés, látszólag mindig tudja, hogy mit csinál és akinek a céljait rendszerint siker koronázza. A nagy kapcsolati tőke, a kiváló befolyásoló erő, a céltudatos, sikeres pályafutás mind-mind elsősorban karizmatikus személyiségének köszönhető. A következő sorokban a karizmatikus vezetők főbb tulajdonságait foglaltuk össze röviden.

A karizmatikus vezetők a jelenben élnek

Ebben az esetben nem csak arra kell gondolni, hogy nem vetítik ki a múlt problémáit a jelenre. Ami egyébként már önmagában egy nagyon ígéretes tulajdonság, hiszen a kivetítés általában rossz ember- vagy önismereti problémákra vezethető vissza. Ennél azonban többről van szó.

Rengetegen élnek örökös sietségben, stresszben, ahelyett, hogy élveznék a jelen pillanatait. Előfordult már veled, hogy nézegetted az órádat, még mennyi idő van vissza a tervezett indulásig? Esetleg volt már olyan, hogy éppen néztél egy színdarabot, sportoltál vagy dolgoztál valamin, de közben indokolatlanul egy másik feladat, kötelezettség járt a fejedben? Ennek az eredménye a kiélvezetlen pillanatok, a hiányos, rossz minőségű munka és a folytonos stressz, amelynek talán be sem kell mutatni a negatív következményeit.

Magabiztosak, céltudatosak, de nem uralkodnak rajtad

A karizmatikus vezetők hisznek magukban, az elképzeléseikben, a céljaikban, tisztában vannak azzal, hogy milyen értékes tulajdonságokkal rendelkeznek. Viszont nyitottak más emberek véleményére, sőt biztatnak is rá, hogy kifejezd a gondolataidat. Nem szabad ugyanis elfeledkezni az egyik legfőbb tulajdonságukról – hogy inspirálják a környezetüket. Ösztönöznek rá, hogy megnyílj, hogy merj hangot adni a véleményednek, az ötleteidnek, amelyeket nem restek beilleszteni az elképzeléseikbe.

A karizmatikus vezetők empatikusak, kedvesek, udvariasak és előzékenyek

Nem feledkeznek meg arról, hogy elsősorban anyák, apák, testvérek, érző emberek vagyunk és csak utána munkatársak. A karizmatikus vezetők kiállnak az alkalmazottak mellett a nehéz időszakban is, tisztelettudóak és nem feledkeznek meg az etikett írott és íratlan szabályairól sem.

Felelősségtudóak és őszinték

Rengeteg vezető bukik el ott, hogy inkább alternatív utat keresnek vagy hárítanak, mintsem vállalnák döntéseik súlyát. A jó vezetőkre, a karizmatikus vezetőkre ez nem jellemző.

Jó kommunikációs képességgel rendelkeznek

Kerülik a durva, erőszakos beszédet. A konfliktusokban tényekre alapozva, nyugodtan, de határozottan érvelnek. Jól bánnak a non-verbális kommunikációs eszközökkel is, ezáltal szimpátiát keltve a partnerben.

Megadják a bizalmat és inspirálnak

A karizmatikus vezetők felismerik az emberben rejlő készségeket és képesek a munkaköröket személyre szabottan meghatározni. Elmerik engedni az ember kezét, hogy a saját felelősségkörükön belül kibontakozhasson a tehetség. Ezáltal gyakorlatilag szilaj talajt állítanak az ember alá, fontos, hogy kialakul a kölcsönös bizalom és nem utolsó sorban a magabiztosabb munka nagyobb hatékonyságot eredményez.