Előző cikkeinkben sorra vettük a karizmatikus vezetők főbb jellemvonásait és bemutattuk, hogy egyes tulajdonságok, hogyan fejleszthetőek. Ezúttal a karizmatikus vezetés legfőbb előnyeit mutatjuk be.

A sikeres vezetők legnagyobb honoráriuma nem a pénz, hanem az idő. Az embernek az idejéből van a legkevesebb, éppen ezért még a pénznél is jobban tudni kell vele bánni, takarékoskodni. Aki képes priorizálva, jól beosztani az idejét, annak szabad élete lesz, hiszen minden egyes másodpercét azzal tölti, amivel igazán foglalkozni szeretne. Ehhez ismerni kell a saját képességeinket, tudnunk kell, hogy miben vagyunk jók és melyek azok a területek, amelyekben fejlődnünk kell vagy amiben segítségre van szükségünk.

Talán mindenkivel előfordult már, hogy a megbeszélt találkozóról késett vagy nem jött el a várt személy. Vagy amikor hosszú órákig folyik valamiről a tárgyalás, ami aztán zsákutcába vezet. Arra is bőven hallani példát, amikor valaki mindent egymaga akar megoldani, hosszú időt fektet olyasvalamibe, ami számára ismeretlen, miközben elhanyagolja a fontosabb feladatait.

Egy karizmatikus vezető ritkán küszködik ezekkel a problémákkal, amelynek oka, a jól kiépített kapcsolatrendszer. A hasonló gondolkodású, értékrendszerű emberek vonzzák egymást, így akinek kiemelkedő a karizmája, gyorsabban építi fel a csapatát. Tudja, hogy mikor kihez fordulhat, mivel tisztában van a képességeivel, érzi, mikor van szükség új emberek bevonására.

Közös értékrenden alapuló rendszer a motiváció erejével

Nincs erősebb kohéziós erő a közös céloknál, értékrendnél. Egy ilyen csapat előtt nincsen legyőzhetetlen akadály. Ahogy korábban szó volt róla, egy karizmatikus vezető könnyebben megtalálja a tehetséges embereket, akiket inspirálva lenyűgöző eredményeket érhet el: az alkalmazottak azonosulva a célokkal, folyamatos konzultációkkal, összedolgozva, őszintén és magabiztosan végzik el a kitűzött feladatokat.

A gyorsan kialakuló bizalom önállóságot, magabiztosságot kölcsönöz, ami csak még hatékonyabbá teszi a teljesítményorientált munkavégzést.

Share This